Szilágyi András

Beszámoló a Szkeptikusok IV. Országos Találkozójáról

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Tényeket Tisztelők Társasága szervezésében a Szkeptikusok Országos Találkozója, melyet a hagyománynak megfelelően a székesfehérvári Szabadművelődés Házában tartottak, 1998. október 17-én. A rendezvénynek otthont adó, tóparti művelődési ház szívességéből a résztvevők belépődíj nélkül hallgathatták végig a tucatnyi előadást. Az ezévi találkozó jelentős közönségsikert aratott: a megjelent, mintegy 100 fős hallgatóság betöltötte a termet, az előadásokról felvételt készített az MTV1, a szervezőkkel pedig több más televíziós és rádiós stáb készített interjút. Jelen volt a rendezvényen Vágó István, az ismert televíziós személyiség is, valamint Vassy Zoltán, aki a tudományos parapszichológiai kutatások talán egyetlen magyar szakértője. Ezen kívül ismert professzorok és érdeklődő diákok is beültek a széksorokba.

Az idei szkeptikustalálkozó rendhagyó módon kezdődött: Hallgattassék meg a másik fél is című, mintegy tízperces, szenvedélyes hangú felszólalásában Tóth László üzemmérnök szenzációs bejelentéssel szolgált a tisztes szkeptikusokból álló közönségnek: az Egyesült államokban egy sokat tudó űrhajóst felmentettek titoktartási kötelezettsége alól, ezért három nap múlva fantasztikus bejelentések kerülnek nyilvánosságra. Az ufók köztünk vannak, rövidesen kapcsolatba kerülhetünk egy felsőbb intelligenciával, s ezt az előadó háromszögeket ábrázoló rajzokkal szemléltette. Szó esett még Verőczei Ernő (a plazmagömbök felfedezője), Egely György (mindenes paratudós gépészmérnök), valamint Kisfaludy György (önjelölt "időfizikus") könyveiről, melyeket Tóth László melegen ajánlott a hallgatóság figyelmébe, mint olyan könyveket, melyek anyagát a jövő egyetemein fogják tanítani. Nagy baj van a fizikával, nagy baj van az egész tudományos paradigmával -- tudhattuk meg az előadótól -- a vákuumenergiát például meg lehet csapolni, megismerhetjük az ufóhajtóművek titkát, stb.

E rendhagyó szónoklatra a hallgatóság kisebb része felháborodással válaszolt, nagyobbik része pedig egyszerűen kinevette a felszólalót. Beck Mihály professzor néhány másodpercre a termet is elhagyta felháborodásában, majd visszatérve fennhangon követelte, hogy az előadó csapolja meg a vákuumenergiát. Mások szintén fennhangon tényeket követeltek, az előadó azonban az idő rövidségére hivatkozva ennek a kérésnek nem tett eleget. A szünetben azonban -- mint mondta -- bárkinek rendelkezésére áll. A felszólalás alatt többeket elfogott a visszatarthatatlan kacagás, a szünetben azonban Tóth László elárvultan üldögélt -- szemlátomást kevesen voltak kíváncsiak további felvilágosításaira.

A fűtött hangú felszólalás után rövid megemlékezés következett a nem sokkal korábban elhunyt Marik Miklós csillagászról. Videóról megtekintettünk egy vele készült interjúrészletet, s újból rácsodálkozhattunk a tanár úr lebilincselően szuggesztív előadói stílusára. A hazai tudományos ismeretterjesztést valóban komoly veszteség érte Marik Miklós váratlan halálával.

A megemlékezés után már valóban szkeptikus hozzászólások következtek. Az előadások sorát Bencze Gyula fizikus nyitotta meg Vége van-e a tudománynak? című, szarkasztikus humorral fűszerezett beszédével. Az előadás apropóját egy Horgan nevű amerikai újságíró A tudomány vége (The End of Science) című könyve adta, mely szerint a tudománynak már befellegzett, nincs már mit felfedezni. A hallgatóságot persze nem kellett meggyőzni, hogy ez nem így van, Bencze Gyulának elég volt megemlítenie, hogy például még az AIDS-et sem tudjuk meggyógyítani. Ezután áttért a posztmodern filozófia tudományellenességének kifigurázására. Az egész termen végigsöprő derültséget okozott annak a feminista álláspontnak az ismertetése, miszerint a tömeg és az energia egyenértékűségét kifejező Einstein-egyenlet, az E=mc² egy szexis a egyenlet, méghozzá azért, mert indokolatlanul privilegizálja a fénysebességet más sebességekkel szemben. Nem kevés időt szentelt Bencze az elhíresült Sokal-féle kísérletnek, melyben egy természettudós professzor egy teljesen értelmetlen, posztmodern stílusú filozófiai zagyvaságot tett közzé egy ilyen témájú tanulmányokat megjelentető folyóiratban, s a folyóirat szerkesztői nem vették észre, hogy szándékos átverésről van szó. Az előadó szerint ilyen szövegeket ma már számítógéppel is lehet generálni (az Interneten is hozzáférhető egy ilyen szolgáltatás), s ennek illusztrálására kivetített három szöveget, felkérve a hallgatóságot, tippelje meg, melyik szöveg szerzője valódi, s melyiké számítógépprogram. Kevesen tudtak eleget tenni a kihívásnak, de azért volt, aki helyesen érzett rá, hogy a harmadik szöveg Jean Baudrillard műve, a másik kettő viszont valóban értelmetlen. Elítélőleg említette az előadó Jacques Derridát és Heller ágnest is, mint a posztmodern "értelmetlenségi" irányzat képviselőit. A filozófiailag műveltebbek számára alighanem túl sommásnak tűnhetett Bencze értékelése; bár kétségtelenül joggal bírálható a posztmodern filozófia nehezen megközelíthető belterjessége és tudományellenes "beütése", ez azért mégiscsak kevés alap ahhoz, hogy az egészet "értelmetlenség!" felkiáltással kihajítsuk a szemétbe. Heideggert is kevesen értik, ettől még azonban Heidegger műveit nem lehet egyszerűen marhaságnak bélyegezni, még akkor sem, ha tartalmilag nem tetszik.

Bencze Gyulával ellentétben Beck Mihály kémikus, akadémikus inkább a saját háza, a tudomány előtt söprögetett Tévedés, öncsalás és csalás a tudományban című előadásában. Kifejtette, hogy a tudománynak teljesen természetes velejárója a tévedés, hiszen mindaddig, amíg egy hipotézisre nincsenek döntő kísérleti bizonyítékok, a tudósok szabadon vethetnek fel újabb gondolatokat és megközelítéseket, s ezek gyakran tévesek. Nagy az öncsalás veszélye, mert minden tudós hajlamos a kedvenc teóriájával egybevágó kísérleti tapasztalatokat megtartani, az ellentmondóakat pedig elvetni, elfelejteni. Ha pedig az öncsalás túl messzire megy, az csaláshoz vezethet. Példaként említette a hidegfúziót, amely egyszerű tévedésnek indult, majd öncsalásként folytatódott, később pedig különféle csalások is kísérték. Beszámolt saját, április elsejei cikkéről is, melyben kifejtette, hogy a hidegfúzió csak polivízben működik (a polivíz szintén egy tévedés eredményeképpen született fogalom, a valóságban nem létezik), s elrettentő példaként említette, hogy jónéhányan komolyan vették tréfának szánt írását. Beck szerint a tudomány minden területén előfordulhatnak csalások, van azonban egy terület, a parapszichológia, amelyen különösen sok a csalás. Ezt az állítását a professzor úr azzal támasztotta alá, hogy megnevezett két csalásos esetet a parapszichológia területéről, bár ez a figyelmesebb hallgatók szerint kevés ahhoz, hogy egy tudományterületről általánosító kijelentéseket tegyünk.

Ezután rövid szünet következett, melynek elején Fűrész Gábor csillagász felhívta a közönség figyelmét az előtérben megtekinthető csillagászati fényképekre, s az épület előtt elhelyezett távcsővel megszemlélhető napfoltokra. Hozzátette, hogy ő maga már több mint tíz éve szinte minden este az eget kémleli távcsöveivel, de még sohasem látott olyan fényjelenséget, amiről ne tudta volna, hogy mi az. Eszerint az ufók nem lehetnek nagyon gyakoriak -- fűzhette volna hozzá gondolatban a hallgatóság, noha a legtöbben bizonyára azt fűzték hozzá, hogy "tehát ufók nincsenek".

A szünet után talán az est legvisszafogottabb, legrokonszenvesebb felszólalása következett: Fried Ervin matematikus Babonát oktatunk? című előadása. Az előadó szerint tévedni emberi dolog, s megjegyezte, hogy neki nem tetszett az, hogy a jelen lévők túlnyomó része egyszerűen kinevette a legelső felszólalót, Tóth Lászlót. E vélemény hallatán többen egyetértőleg bólogattak. Fried kifejtette, hogy még a legokosabb emberek, a legnevesebb akadémikusok is tévedhetnek, s sokszor tévednek is. Nagyon sok múlik az oktatáson, sok rossz oktató van, s ha a hallgatók valamit nem tudnak, az sokszor az oktató hibája.

Kabdebó György rövid beszédében a hazai ismeretterjesztés szörnyűségesen leromlott állapotát vázolta fel. Megszűnt a tudományos kisfilmek készítése, az ismeretterjesztésre nincs pénz. Az áltudományok sok pénzt hoznak a konyhára, a szkeptikusság viszont nem kifizetődő.

Kabdebó véleményére némileg rácáfolt Staar Gyula, a Természet Világa főszerkesztője, aki szerint lehet, hogy a hazai ismeretterjesztés állapota katasztrofális, a Természet Világa azonban sikertörténetet mondhat magáénak. Melegen ajánlotta az olvasók figyelmébe a Szkeptikus Lapok 1. és 2. számát (előbbi a Természet Világa 1997. januári, utóbbi az 1998. szeptemberi számában jelent meg).

Németh Géza, a Természet Világa munkatársa a Szkeptikus Lapok 2. számában és a Természet Világa 1998. októberi számában megjelent, általa készített interjúkról beszélt. A Látlelet a természetgyógyászatról című interjúcsokorban három neves, hazai természetgyógyásszal, illetve dr. Makó János orvosprofesszorral beszélgetett. Megdöbbenését fejezte ki, hogy miniszteri rendeletben tudományosan értelmetlen, értelmezhetetlen fogalmak jelentek meg, s a miniszter aláírásával legalizált olyan gyógymódokat, mint pl. az ájurvédikus gyógymód vagy a bioenergetika, amelyeknek semmiféle tudományos alapjuk nincsen. Ehhez a véleményhez csatlakozott dr. ádám György akadémikus is, aki az ülés levezető elnöke volt. Arról sajnos nem esett szó, hogy milyen pszichés hatások állhatnak a természetgyógyászati módszerek látszólagos sikere hátterében, és arról sem, miért késik a természetgyógyászati technikák tudományos módszerű ellenőrzése, holott némely hallgatót ez is érdekelt volna.

Az ebédszünet előtti utolsó hozzászólás jogát Orha Zoltán csillagász, a televízió munkatársa kapta. Szenvedélyesen ecsetelte, milyen mostoha sorsa van a televízióban a tudományos ismeretterjesztésnek, milyen kevés műsoridő jut rá, s a szerkesztők micsoda hibákat követnek el. Alig sikerült például megakadályozni, hogy a látóhatár fölött mozogni látszó Vénuszt ufóként bemutassák. Még szerencse, hogy a Spektrum televízióban még mutatnak tudományos filmeket, bár az előadó szerint ezek a filmek hemzsegnek a szakmai szarvashibáktól. Példát is említett: a NASA nevét a Spektrumon "názának" ejtik "násza" helyett, noha ez valószínűleg nem a legnagyobb szakmai szarvashibák közé tartozik.

Ezután következett az egyórás ebédszünet, melyet kihasználva a hallgatók egy része elment ebédelni vagy elfogyasztotta a magával hozott, illetve a büfében vásárolt kis elemózsiát. Mint később megtudhattuk, a rendezvény szervezői, köztük a tiszteletre méltó akadémikusok, a művelődési ház első emeletén külön szervírozott finomságok közül válogathattak, e lehetőségről azonban csak a beavatottak értesültek.

Az ebéd után visszaszállingózó közönség elsőként Mizser Attila csillagász ismertetőjét hallgathatta meg az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozásról. Sajnos azt nem tudhattuk meg, hogy ennek mi köze van a parajelenségekhez vagy az áltudományokhoz, de bármi okból került is ez az előadás a nap programjába, vitathatatlanul érdekes volt. Számos felvételt tekinthettünk meg korábbi napfogyatkozásokról, s megtudhattuk, hogy csak speciális védőfóliával szabad a Napot nézni, ha nem akarunk maradandó szemkárosodást szenvedni.

Ezután következett a nap egyik legjobb előadása Czelnai Rudolf meteorológustól, a Tényeket Tisztelők Társasága elnökétől, El Niño -- tények és hírverés címmel. Az előadó részletesen, szemléletes diák segítségével magyarázta el a hallgatóságnak, mi is az El Nino időjárási jelenség lényege, s milyen, rendkívül komplex időjárási tényezők állnak a hátterében. Az El Ninóval kapcsolatban számos tévhit látott napvilágot, többek között az ENSZ főtitkárhelyettese nyilatkozta, hogy a súlyos gazdasági és ökológiai problémákkal együttjáró El Nino kizárólag a felelőtlen emberi tevékenység következménye. Czelnai meggyőzően bizonyította, hogy ez így biztosan nem igaz, hiszen a korabeli beszámolókból tudjuk, hogy El Nino már vagy ötszáz évvel ezelőtt is volt, s nincs semmi bizonyíték arra, hogy az utóbbi időbben intenzívebbé vált volna, s természetesen arra sincs, hogy az intenzifikálódás az emberi tevékenység következménye lenne -- noha mindez nem is zárható ki. Veszélyes lenne azonban az is, ha emberi beavatkozással próbálnánk a jelenségre hatást gyakorolni.

A következő előadó ádám György akadémikus volt, aki Az emberi agy vélt és valódi képességeiről beszélt. Bemutatta, hogy olyasmit is képesek vagyunk belelátni egy rajzba, ami nincs is ott, megmutatott egy sor közismert, optikai csalódást okozó ábrát, s elmondta, hogy az emberi agy a hozzá érkező benyomásokból kialakít egy összképet, Gestalt-ot, ahogyan azt a mentális rotáció jelensége (vagyis az, hogy fejben képesek vagyunk alakzatokat elforgatni) is bizonyítja. Az idegsejtek szintjén térkép alakul ki a reprezentált alakzatról. Ezzel összhangban említette az amputált végtagok helyén tapasztalható fantomérzéseket is, rámutatva, hogy a fantomérzések az agyi neuroncsoportokban keletkeznek. Ismertette a Gestalt kialakulásának mechanizmusát. Rámutatott, hogy a korszerű MRI (mágneses magrezonanciás képalkotás) és PET (pozitronemissziós tomográfia) módszerrel ma már kiváló képet tudunk kapni a működő agyban lejátszódó folyamatokról. Előadásának mondanivalója az volt, hogy a megismerésnek vannak csapdái is, mint azt az optikai csalódások is mutatják; nem mindig hihetünk érzékszerveinknek, agyunk sokszor becsaphat minket. Kár, hogy konkrét parajelenségre vagy áltudományos állításra ezt az elvet nem tudta közvetlenül alkalmazni, így előadása szimpla ismeretterjesztő előadásként hangzott el.

ádám György előadása alatt elromlott a mikrofon, így a rendezvény további előadóinak emelt hangon kellett beszélniük. Ekkor nyílt lehetőség a közönség számára, hogy kérdéseket tegyen fel, illetve hozzászóljon az elhangzottakhoz. Egy műszaki képzettségű úr boldogan mutatta fel azt a levelet, amelyet az Akadémia küldött neki, miszerint megkapták az ő levelét, amelyben arról panaszkodott, hogy az SI mértékrendszer bevezetése miatt neki különféle problémái akadtak a telekkönyvek körül, és rosszakarói késsel is megfenyegették. Nem derült ki, miről van igazából szó. Egy másik hozzászóló azt vetette fel, hogy a sok magyar származású Nobel-díjas közül csupán egy volt valóban magyar állampolgár. Beck Mihály erre azt felelte, hogy az számít, hogy az illetők magyarnak érzik-e magukat, és említett két tudóst, akik ugyan nem kaptak Nobel-díjat, de magyarnak érezték magukat. Bencze Gyula ehhez azt tette hozzá, hogy szerinte meg az a fontos, hogy ezek a Nobel-díjasok Magyarországon tanultak, ezért joggal érezhetjük őket közénk tartozónak. Egy harmadik hozzászóló idézett egy cikkből, mely tavaly jelent meg a Hitel című folyóiratban egy egyetemi professzor tollából, és evolúcióellenes megnyilatkozást tartalmazott. A hozzászóló felrótta a tudományos közvéleménynek, hogy megválaszolatlanul hagyta a cikket, talán azért, mert a nagy tekintélyű professzorok nem akarnak beszennyeződni. Bencze Gyula ehhez azt tette hozzá, hogy a tudomány csak tudományos kérdésekben illetékes, a vallás viszont vallási, filozófiai, stb. kérdésekben, és a kettőnek egymáshoz semmi köze. A vallási indíttatású megnyilatkozásokra tehát válaszoljon a vallás. Bencze azonban nem tette világossá, hogy az evolúcióellenesség miért lenne feltétlenül vallási kérdés. Beck Mihály síkra szállt amellett, hogy a szkeptikusok fogadják szövetségeseikké az egyházakat, hiszen például a katolikus egyház elfogadta az evolúciót (Beck Mihály ezt pontatlanul tudta), és ellenzik például az asztrológiát is. Egy hozzászóló beszámolt arról, hogy a pünkösdisták is ellenzik az evolúciót, mire Beck Mihály azt felelte, hogy ő a történelmi egyházakra gondolt, sátánista és egyéb szektákkal nem foglalkozik. A hallgatóság körében többen úgy vélték, hogy az egyházakkal szövetkezni zsákutca, hiszen a szkeptikusok kritikus gondolkodásra szeretnék serkenteni az embereket, míg az egyházak a dogmák hittel való elfogadására helyezik a hangsúlyt, ez pedig nem feltétlenül segíti a kritikus gondolkodás kifejlődését.

újabb rövid szünet után került sor Galántai Zoltán tudománytörténész Az irányított evolúciótól a Gaia elméletig című előadására. A fiatal, dinamikus tudós azonban olyan sokáig húzta előadásának humoros történetekkel és csattanókkal színesített bevezetőjét, hogy alig pár perce maradt a címben megjelölt téma taglalására. Hallhattunk itt a legendás N-sugarak felfedezéséről (ezek később tévedésnek bizonyultak) és más tévedésekről. Szó esett Cremo és Thompson Az emberi faj rejtélyes eredete című könyvéről, mely látszólagos vagy valóságos bizonyítékokat sorol fel arra vonatkozóan, hogy az ember már sokkal régebb óta él a Földön, mint ahogy eddig tudtuk. Ilyen látszólagos bizonyíték például a sok millió éves kőzetben talált szandállenyomat, ami valóban olyan, mint egy szandál, de -- mint az előadó rámutatott -- ebből még nem következik, hogy tényleg az. Sajnos azt elfelejtette megemlíteni az előadó, hogy Cremo és Thompson könyve néhány nyilvánvaló tévedés mellett nagy számban ír le olyan furcsa leleteket, amelyekre a tudományos közösség eddig semmiféle adekvát választ nem tudott adni, tehát e téren még sok tennivaló lenne. Galántai arra is kitért, hogy egy elmélet tudományosságának kritériuma, mint Popper óta jól tudjuk, a cáfolhatóság, éppen ezért a mindent "gombnyomásra" megmagyarázó elméletek nem tudományosak. Ennek hosszas fejtegetése után jutott el az előadó Lovelock Gaia-hipotéziséig, mely szerint az egész földi bioszféra egységesen működik, és például a növények azért termelnek oxigént, hogy azt az emberek beszívhassák. Lovelock elméletével szemben számos ellenérv hozható fel, de Lovelock mindegyiket cáfolni tudja azzal, hogy biztosan működik olyan mechanizmus, ami az ellenérvet kivédi. Ettől aztán Lovelock elmélete cáfolhatatlanná, így tudománytalanná válik.
Galántai ezzel látszólag rövid úton "kivégezte" a Gaia-hipotézist, holott a történet jóval bonyolultabb a Galántai-féle vulgarizált változatnál. A Gaia-hipotézis az élőlények összességének és a természeti környezetnek a bonyolult, mindkét irányba működő kölcsönhatásáról szól, és komoly tudományos viták folytak és folynak ma is ennek a viszonynak a valódi természetéről. Galántai bemutatásában ez egyszerűen elsikkadt és a Gaia-hipotézis mint szimpla marhaság került terítékre.

Az utolsó előadást a népszerű csillagász, Horváth András, a Planetárium igazgatója tartotta Mesterséges alakzatok a Mars felszínén? címmel. Hatásos diabemutatójában bebizonyította, hogy a Mars felszínén korábban felfedezni vélt emberi arcforma nagyobb felbontásban már alig-alig emlékeztet arcra, valójában egy tanúhegyről van szó, azaz olyan hegyről, amely kemény kőzetből áll, mely körül az erózió elhordta a puhább talajt (a Mars-arc helyén valamikor régen tenger volt). Kis fantáziával azonban a Mars felszínére a legkülönbözőbb képződményeket képzelhetjük, láthatunk rajta például macskát, rákot, piramisokat, várost, láthatatlan nőalakot, stb. A Mars Global Surveyor űrszonda jóvoltából folyamatosan újabb képek érkeznek a Földre, így egyre nagyobb és nagyobb felbontásban ismerhetjük meg a bolygó felszínét. A Jupiter egyik holdjának, az Európának a felszínén pedig autópályák, vasútvonalak, folyók, hidak, városok vonalrengetegét láthatjuk. Az egyik hallgató kérdésére Horváth András azt is elárulta, hogy ez a vonalrengeteg valójában jégrianásokból áll.

Vassy Zoltán fizikus a hallgatóság nagy megelégedésére közölte, hogy az ő felmérései szerint az elsőéves egyetemisták körében az utóbbi hét évben szignifikánsan, mintegy 5--10 százalékkal csökkent a parajelenségekben, áltudományokban hívők száma. A közönség körében persze senki nem gondolta azt, hogy ez a csökkenés a szkeptikusok tevékenységének hatása.

A rendezvény ezután Czelnai Rudolf zárszavával fejeződött be. Egy év múlva, 1999. november 13-án pedig újra összegyűlnek ugyanitt a Tényeket Tisztelők Társasága tagjai és az érdeklődők, s várhatóan elmondják többé-kevésbé ugyanazt, mint ami ezen a rendezvényen is elhangzott.

Milyen összkép bontakozik ki a magyar szkeptikusok jeles társaságáról a rendezvény megfigyelője számára? Először is az, hogy ez egy vidám társaság. Szeretnek nagyokat nevetni, főleg mások tévedésein és butaságain. Hogy a kinevetettekre ez milyen hatással van, az más lapra tartozik. Másodszor az, hogy szeretnek általánosságban beszélni, biztos vagy biztosnak vélt tudásuk szellemi magaslatából. Ugyan minek alacsonyodnának le a részletek szintjéig? Ahhoz jobban fel kellene készülni, többet kellene irodalmazni, többet kellene gondolkodni. Hát nem sokkal egyszerűbb felszínes, sommás megállapításokat tenni, felháborodni, oda-odaszúrni? Ha belemélyednének az általuk kritizált témákba, még valaki azt hihetné, hogy komolyan veszik azokat, attól pedig Isten őrizze meg őket. Vákuumenergiát lecsapolni? Ugyan! Hülyeség! Hogy egy kis tájékozódással rájöhetnének, hogy a fizika legnagyobb megoldatlan problémái közé tartozik a vákuum energiasűrűsége valódi természetének megértése, s publikációk százai születnek a témában, az nem zavarja őket.

Kényelmes és logikus álláspont az, hogy annak kell bizonyítania az állítását, aki állít valamit. és teljesen jogos is, ha egyszerűen megismeréselméleti, tudományfilozófiai szempontból nézzük. Csak az a kérdés, hogy a gyakorlatban az áltudományban hívő embereknek elég-e csupán annyit mondani a gyanús állításokkal kapcsolatban, hogy "nincs rá bizonyíték"? Sajnos úgy tűnik, ez nem elég, még ha nagytekintélyű akadémikus urak mondják is ezt. Ennél meggyőzőbben, felkészültebben, igényesebben, elmélyültebben, kifinomultabban, részletesebben kellene érvelni, ne adj' isten néha el lehetne végezni egy-egy kísérletet is az áltudományos állítások megcáfolására, ha már egyszer a másik oldal nem hajlandó vagy nem képes ilyeneket elvégezni.

Jó lenne tehát, ha a szkeptikusok az elmélyültség és az igényesség irányába mozdulnának el a humorosság, gunyorosság és a felszínesség felől, meg a borzalmas helyzet fölötti siránkozás felől. Czelnai Rudolf és Horváth András előadása mutat erre az irányra példát: mindketten konkrétumokkal teli, egy-egy tévhitet meggyőzően megcáfoló előadást tartottak (kár, hogy ezek a tévhitek nem túl jelentősek). Az ő előadásaik hatásosabbak és hitelesebbek voltak a többinél, még ha nem is fogta a hasát az egész hallgatóság, mialatt beszéltek. Talán a jövőben a humorosságot és a felszínességet reprezentáló Bencze Gyula és Galántai Zoltán, illetve a siránkozó tendenciát képviselő Kabdebó György és Orha Zoltán is példát vesz róluk, s akkor az eddigieknél nagyobb hatást gyakorolnak majd a szkeptikusok -- nemcsak egymásra, hanem -- az áltudományok felé kacsintgató nagyközönségre is.