Brendel Mátyás

Szubjektív beszámoló a Szkeptikusok VI. Konfererenciájáról

Egy kis előtörténet. Az első szkeptikus konferencia, amin voltam, az ötödik volt, ez a Technika házában volt. Ez egy kis bonyodalmat okozott, ugyanis idén nem ott volt a találkozó (mint azt az előző beszámolókból olvastam, úgy tűnik, hogy a tóparti művelődési ház a konferencia szokásos helyszíne). Én és kísérőm, Kovács Szilvia azonban mit sem sejtve ismét a technika házához mentünk. Szerencsére Szilvia fehérvári, így egy kis gondolkodás után segíteni tudott, és elvezetett a helyes helyszínre. Ennek köszönhetően részt vettem a konferencián, ám sajnos lemaradtam az első előadásokról. A következő beszámoló ezekről fog szólni, de a teljesség és az objektivitás igénye nélkül.

Ez az előadás a médiának a művelődésben, oktatásban, betöltött szerepéről szólt. Szó volt a kereskedelmi adókról, ős annak következményéről, hogy ezek az adók profitorientáltak, azaz legfőképpen az átlagos néző szórakoztatása határozza meg a műsorok témáját és minőségét. Így kevésbé várhatóak igényes ismeretterjesztő műsorok, és ennek következménye lehet az is, hogy inkább szenzációhajhász témák kerülnek terítékre, mint kevésbé szenzációs, de igaz témák, vagy esetleg olyan érdekességek, amelyeknek értékeléséhez igényesebb gondolkodásra van szükség.

Nyilvánvaló konklúzió, hogy ezen a helyzeten javítani kell, ám sokkal kevésbé triviális, hogy mi ennek módja.

Az előadást hallgatva, és a konklúzión gondolkodva felmerült bennem a kérdés, hogy Vágó István, mint a TTT vezetőségének tagja, és mint ismert médiaszemélyiség, vajon nem tudna-e ebben a problémában valamit tenni. Sajnos Ő nem volt jelen, pedig az előadásnak igazából akkor lenne értéke, ha cselekedeteket inspirálna.

Vassy Zoltán arról beszélt, hogy a para beállítottság milyen pszichológiai igenyékből táplálkozik, milyen igényeket elégit ki. Mik a parahivők jellegzetes pszichés jellemvonásai.

Szó volt arról is, hogy a parahit, vagy egyéb hitek, mint pszichologiai eszközök miképpen hatásosak, és arról, hogy ez bizonyos - a megszokottól eltérő értelemben - racionálisnak cselekedethez vezet, még akkor is, ha a hit tartalma maga nem racionális.

Véleményem szerint minden ilyen pszichologiai eszköz kiváltható racionális ismeretre támaszkodó megfelelő pszichologiai eszközzel. Például a pozitív beállítottság és az optimizmus kiválthatja a vallásos hitet. Szerintem egy pszichológiai eszköz ugyanakkor működhet úgy is, ha csak szubjektív játéknak tekintjük, és nem kapcsoljuk a valóságra vonatkozó kijelentésekhez, ezt nevezhetjük életművészetnek.

Lukács Béla saját agyvérzése során szerzett élményekről beszélt, valamint az ebből levont elgondolásairól. Beszélt a racionális és emocionális agyfunkcióról, az agyféltekékről. Gondolatait saját tapasztalatai hitelesítetek. Számomra az előadás értéke inkább ebben rejlett, mint a neurobiologiai ismeretekben, mert ez utóbbiakkal nagyjából tisztában voltam, és az előadás természetesen nem is törekedhetett ebben precízségre és teljességre. Emellett megragadó gondolatokat hallottunk. Érdekes volt például az az érzékcsalódás, amely arról szólt, hogy a baleset utáni reggelen Lukács Béla mozogni látta a kezét, holott erre még nem lehetett képes. Az agya „vigasztalta” egy „animációval”. Ennek felismerése után az érzékcsalódás megszűnt.

Az előadás legvelősebben megfogalmazott mondanivalója pedig: az érzékeink sokszor becsapnak minket, a racionális gondolkodásunk úgyszintén, de ha a kettő összekapcsolódik, és kölcsönhatásba kerül, azaz ha a tapasztalatainkat racionálisan elemezzük, gondolatainkat pedig tapasztalatilag ellenőrizzük, akkor abból egy olyan megismerés kerekedhet ki, amely jó eséllyel pályázik arra, hogy az igazság igényével lépjen fel. Viszont bármelyik komponens mellőzésével, vagy hanyagolásával a tévedés lehetősége csak nagyobb lehet.

Szerintem előadás-művészetileg a konferencia legzseniálisabb előadása ez volt. Hraskó Gábor először teljes komolysággal, lendülettel és retorikával előadott egy evolúció-ellenes előadást. Őszintén szólva az első érvnél magam is azt hittem, hogy „na majd a végén fel kell, hogy szólaljak, mert helytelenül érvelt”. Valójában pontosan olyan módon és stílusban érvelt, ahogy a kreacionistáktól ezt ismerjük. Ez hamar kitűnt számomra, az érvek oly hitelesen tükrözték a HIX TUDOMÁNY internetes levelezőlistán lefolyatott vita érveit, hogy számomra hamar leesett a tantusz. Ugyanakkor annak, aki nem tudta, miről van szó, az előadás elég meggyőző lehetett. És ez volt az előadás legnagyobb tanulsága: helytelen tartalomról nagyon meggyőzően lehet érvelni. Az evolúció kérdése pedig egy olyan összetett kérdés, amelyben ebbe a hibába könnyen bele lehet esni, vagy szándékosan ki lehet használni.

Gábor lement a porondról, és még nem hangzott el a csattanó. Vártam… Visszatérve, „egy másik előadóként„ a kritikáját adta előző előadásának. Az előadás jól szemléltette a kreacionista érvelési stílust, retorikai elemeket, csúsztatásokat. Az előadás nyilván nem törekedhetett kimerítő elemzésre, legfőbb értéke nem ebben állt, hanem demonstratív erejében.

Rendkívül érdekes színfolt volt az előadások között Andrásé, hiszen egy irodalmi mű kapcsán mondott érdekes gondolatokat. Ezen gondolatokat nem tudom reprodukálni, annyira szépen fogalmazottak voltak. A gondolatok a tudósról, szkepticizmusról, a tudós helyzetéről szólt, egy tudomány-ellenes világban, a konfliktusról, a tudomány belső erőiről szolt. Arról az életfelfogásról, amely a tudóst ebben a helyzetben is hajtja. Mindezekről legfőképpen Kepler kapcsán volt szó, az Ember tragédiájában. Az előadás gondolatain mit sem kisebbítve szeretném megjegyezni, hogy bár Madách mindenképpen művelt volt, nem szabad tudománytörténeti ismeretnek venni az ő képét ebben a szépirodalmi műben. Nyilván költői szabadságával is élt, és nyilván nem lehetett egzakt tudománytörténeti képe Keplerről. Amennyire tanulmányaimból én tudom, a „Kepler story” ennél jóval összetettebb, nem ennyire egyoldalú volt. A szkeptikus társaság előadásain erre ajánlatos ügyelni, hiszen önmagunk is legyünk kritikusak, nehogy itt érjen minket támadás.

Ez az előadás rendkívül érdekes lett volna mintegy öt évvel ezelőtt. De talán vannak még ma is Däniken-hívők. Számomra a legérdekesebb részletek azok voltak, amelyek Däniken személyéről és történetéről szóltak. Szó volt arról, hogy az előadó maga miképpen csalódott Däniken elgondolásain túl igazmondásában személyes élmények alapján. A Tuttanchammon sírról és a fáklyafoltok esetéről volt szó.

A szerző gondolatát idézve: Az, hogy Däniken lehetséges, de megalapozatlan, tudománytalan nézeteket terjeszt, hagyján, még jót is tehet a tudománynak egy ilyen népszerű, ellenzéki attitűd. Azonban az, hogy Däniken pofatlanul hazudik, már csak negatívan ítélhető meg.

A holdbéli telek-spekulációkról volt szó egy olyan előadásban, amely emelte a konferencia humortartalmát, ugyanakkor teljesen korrekt jogi dolgokról szólt, és szélhámosokról. Megtudhattuk, hogy miképpen áll ezen holdbeli telkek jogi háttere. Azt is megtudhattuk, hogy bár nem teljesen tiszta az ügy, de amennyiben a jogot nem tapossák sárba, úgy ezek az ügyletek törvénytelenek.

Az úrbéli földek nemzeti vagy magántulajdonban való kisajátításáról egyezmények rendelkeznek, még a holdra-szállás előtti időkből. Amennyiben ezen nemzetközi egyezményeket érvényesnek tartjuk, úgy a telek-spekulációk nem lehetnek komolyak. Ehhez képest viszont elég komolyan lépnek fel ahhoz, hogy megtévesztő csalásnak mondjuk azt, hogy valaki holdbéli telkek tulajdonjogát árusítja. Az amerikai törvénykezési szokás ugyan menedéket adhat a kinti központnak, de a magyar törvénykezési szokás szerint a magyar „alvállalkozók" tevékenysége mindenképpen törvénytelen.

Szilvia jogi végzettségű, így különös érdeklődéssel hallgatta ezt az előadást.